Sokszor azt hisszük a legsikeresebb útnak, ami nem az. De mi a siker?

Lassan már a csapból is az folyik, hogy ENGEDD EL, FOGADD EL.

Sikeresnek lenni, boldognak lenni, ez az élet lényege. Vagy mégsem?

A szocializációs folyamatokban a krízis okozhat tartós vagy átmeneti problémát. Krízisről akkor beszélhetünk, ha (és most Caplant 1964 idézem) az egyén olyan külső, elkerülhetetlen körülményekkel szembesül, amelyek veszélyeztetik pszichés egyensúlyát, azok adott időben minden más tényezőnél fontosabbá válnak számára, illetve, ha azokat az addig jól...

A problémás, sikertelen vagy kevésbé sikeres szocializáció magával hozza a következő, evidens kérdést. Vajon kit nevezünk normálisnak? Mi számít már deviánsnak és mit fogadunk el egy adott közösségben?

Hogyan lesz valaki borderline? Egyáltalán, mi is ez a borderline? Most akkor nagy a baj?

Először is fontos magadban tisztázni azt, szenvedsz-e érzelmi függőségben.

Az életed mérgező emberek sosem fogják azt beismerni, hogy neked fájdalmat okoznak. Mindig visszahúznak, lerántanak. Te hiába szeretnél fejlődni, bármit is véghez vinni, esetleg előrelépni, vagy csak boldog lenni, nem fogják hagyni.

Az előzőekben elújságoltam a sikeres szocializáció folyamatát, ami az egyént a ,,normális" életre tereli.

A XXI. század szociális közege óriási fejlődésen megy keresztül. Átértékelődnek a család és az iskola szerepei, a médiáról nem is beszélve. A különböző platformok elég hangsúlyosak ma már.

A média hatása a szocializációra

Kiemelt jelentűségüként kell kezelni az iskolát, hiszen a szocializációs folyamatban ez egy direkt létrehozott, intézményesített rendszer, ahol a társadalom által elvárt normákat kereteken belül tanulhatják a gyerekek. Ez a tudásanyag normál esetben a felnőttkori funkcionalitáshoz szükséges adatokat adja át.

Ahhoz, hogy megértsük a személyiségeket, a személyiségtípusokat, tisztában kell lennünk magával a szocializációval.

Vajon miért van az, hogy egyik emberrel azonnal megtaláljuk a közös hangot, míg a másikkal egyáltalán nem, vagy csak kevésbé?