A szocializáció folyamatának változása napjainkban

A XXI. század szociális közege óriási fejlődésen megy keresztül. Átértékelődnek a család és az iskola szerepei, a médiáról nem is beszélve. A különböző platformok elég hangsúlyosak ma már.

A családok túlnyomó többségében a funkciók szerepe megváltozott. Napjainkban már nem kell a családnak megtermelnie a létfenntartáshoz szükséges termékeket, illetve a megszerzett javak elosztásában is változás áll fenn. A fogyasztói társadalom már külön-külön szólítja meg a családtagokat, esetenként kikényszerítve a döntések meghozatalát egyénileg.

Ennek hozadéka lett az, hogy a tagok nehezen alkalmazkodnak egymáshoz, ezek az egyéni szükségletek figyelmen kívül hagyják a közösség szükségletét. A siker egyedüli forrásaként az individuum van megjelölve, társadalmunkban a családot felülírja az önmegvalósítás.

Véleményem szerint nem baj, ha ,,mindenki önmegvalósít", azzal van a baj, ha nincsen megteremtve az egyensúly. Ugyanannyira szükség van pihenésre, feltöltődésre, mint kemény munkára. Egy jól ütemezett időbeosztással bármire képesek vagyunk. Én egyáltalán nem bánom azt, ha a nők végre kilépnek az önfeláldozói szerepről. A nők is képesek birodalmat építeni, nem csak a férfiak. Sőt, a nők sok esetben erősebbek, mint a férfiak, hiszen kihordanak egy- vagy több gyereket, vezetik a háztartást és sokan vezetői szerepben dolgoznak, vagy éppen a saját üzletüket vezetik. A nőkben olyan erő van, hogy még a JóIsten is jegyzetel. Számomra az aranyásók az érthetetlen kategória. Én annyira büszke vagyok magamra, hogy mennyi mindent megcsinálok és megcsináltam önerőből. Akkora szabadságot ad az, hogy nem kell függnöm senkitől sem, mert képes vagyok megteremteni magamnak azt, amire szükségem van. Építem a saját birodalmam, amin nem kell osztozkodnom, ami az enyém, az én ötletem és az én küzdelmem. Köszönetet saját magamnak kell mondjak, nem kell senkinek sem hálásnak lennem, mert ölt bele időt, energiát, vagy éppen pénzt. Ez egy csúcsszuper érzés. Leírhatatlan érzés az, hogy nem kell ,,donort" keresnem, mert nem szorulok rá senki jobb vagy bal kezére. Életem eddigi legjobb éveit élem, mert már látom a veteményes kertem virágzását, nemsokára itt a gyümölcs. Nemsokára szüretelhetek.

Számomra borzasztóan furcsa, amikor semmi mást nem akar egy nőnemű, csak valami gazdag fószernek gyereket szülni, minél előbb beházasodni valami milliomos családba. Nekem ettől magasabb kvalitásaim vannak, nem értem, hogy másnak erre miért nincs igénye? És nem, nem értek kiskoromban bántalmazások, nem vagyok sem emancipunci, sem női jogi aktivista meg tudom is én mik vannak manapság. Konkrétan a mellé és nem alá-fölé rendelt szerepekben hiszek, sőt, a férfiakat gyakorlatilag a 21. században kiheréljük. Egy korábbi írásomban ezt már kifejtettem, de dióhéjban annyit még hozzátennék, hogy a férfiakra ideje lenne nem ATM-ként, donorként vagy az életed finanszírozójaként nézni. 😇

Ilyenkor szokott lenni a felszisszenés, hogy de a férfiak is ribancnak nézik a nőket. Szerintem nem, legalábbis engem még sosem néztek annak. Ez nem a partnereid számától, vagy a szexuális étvágyadtól függ. Mindenkivel úgy viselkednek, ahogy hagyja, hogy viselkedjenek vele Ne a bohócot szidd azért, mert úgy viselkedik, mint egy bohóc. Kérdezd meg inkább saját magadtól, hogy miért jársz még mindig el a cirkuszba. 😎

És még egy utolsó gondolat ehhez, mindenki azzal érvényesül, amivel tud. Van, aki az eszét kamatoztatja, van, aki a testét...

Jelenleg a család struktúrája is egyre sérülékenyebb, rengeteg a válás, illetve a generációk közötti feszültség is egyre kiélezettebb. ( A politikát továbbra sem fogom belekeverni, de a CSOK és egyéb családtámogatások sem a válások számát csökkentik, inkább csak növelik.)

Megváltoztak a családi szerepek, nemi és életkori szerepek is jelentős módosuláson mennek keresztül. Ez már a XX. században elkezdődött, viszont mostani időszakban vannak már ezeknek kézzel fogható jelei. Gondoljunk csak bele, hogy hány 30-40 éves él még mindig a szülői házban? A családkép szubjektívvé válik, a családtagok közös megegyezésén múlik az, hogy mi alapján szerveződik a közösség.

Egy megjegyzés megint, jelenlegi kutatások szerint nem egészséges az, ha a 30-40 éves egyén még mindig a szülői házban él, mert a leválásnak már régen meg kellett volna történnie. Sem a szülők, sem a ,,gyerek" nem tud a régi szerepekből kilépni, még a legjobb jó indulattal sem. El kell engedni a szülői házat, külön életet kell kezdeni. Nem tud a kapcsolat átalakulni gyerek-szülő között egy háztartásban.

Ezen nem segít az sem, hogy az elmúlt évtizedekben a kamaszkori válságok elhúzódnak, vagy a fent említettek miatt késnek. A nyugdíjasok aktivitása is eltér a hagyományos életúttól, de a tanulás-karrierépítés és az anyagi helyzet is csak ront a leváláson, illetve a szocializáción.

A családi értékek átalakulnak, nem egy közösség által elfogadott normák köré épülnek, hanem az egyén választása a személyes identitásának kialakítása. Mit fogad be és épít be, mint érték.

Ez szerintem nem feltétlen rossz, nem gondolnám, hogy jobb vagy rosszabb az egyik a másiknál. Ameddig másokat nem bántunk, addig szerintem nincs jó vagy rossz.

A régebbi korokra jellemző volt a jól behatárolható szerepelvárások, csoportjellemzők, elfogadott, egyértelmű, világos értékek, addig ez napjainkra elmosódott. Napjainkra szimbolikus közösségek vannak jelen, ezeknek a jellemzői szinte folyamatosan változnak, így nehezen behatárolhatók.

Manapság a komplex, nyugati típusú társadalmakban nehéz dolga van a fiataloknak. Az előző generáció értékeit a mai világra kivetíteni, hétköznapi megvalósulását keresni nem egyszerű. A folyamatosan változó kérdésekhez és konfliktusokhoz a régi generáció értékei már nem adnak segítséget. Ezért halljuk azt a 50-60 éves korosztálytól, hogy nem értik a fiatalokat, ez a világ elkorcsosult, elkurvultunk ésatöbbi. A fiatalok pedig feszegetik a határaikat- nem mintha ez nem mindig is így lett volna, Woodstock sem egy ártatlan sörözés volt, vagy Elvis sem ért volna el sikereket, ha nem olyan, amilyen. De magyar viszonylatban is, üldözték a rock'n'rollt például. Ugye, nem kell messzire menni a példákért. - és nehezen találnak ki az útvesztőkből. Igyekeznek boldogulni, már nem félnek akár munkahelyet váltani, vagy tanulni egy teljesen más szakmát. Szerintem nem a kitartás hiányzik belőlük, hanem nem fecsérelnek időt. Annyit hallgatták/hallgattuk azt, ha nem tetszik valami, lehet keresni mást. Hát keresnek.

És itt is megemlítem azt, amit mindig is nagy mellel odamondok, hogy egy gyerek nem születik ennek vagy annak, ez mind nevelés és szocializáció kérdése. Tehát, ne a mai fiatalokat szidd, hanem a hülye szüleiket, akik ilyenné nevelték, vagy éppen pont, hogy nem nevelték. 😅

Nem bíznak a mai fiatalok az idősebb generáció véleményében, a tradíció vagy a vallás diktálta alapelvekben. A tudománynak és a modern kor szakértőinek viszont egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak. Itt is gondoljunk csak bele, régen az asszonyok megtanítottak a lányaikat sütni-főzni. Fejben vagy kis papírokra írták fel a recepteket. A mai korban pedig csak a googleba kell beírnod, és a recepttel együtt a videót is megnézheted, hogyan készül el az adott étel. A mindenmentes ételekről nem is beszélve, amit már az idősebb generáció sok esetben értelmezni sem tud. Hozzáteszem, én szeretem meghallgatni az idősebbek receptjeit is, mert tudhatnak olyan praktikákat, ami hasznomra válhat. Itt is azt gondolom, hogy a nyitottság a kulcs, nem kell elzárkózni semmi elől. A szülők próbálnak megfelelni az új kihívásoknak, és igyekeznek kitalálni azt, hogy a későbbiekben mi lesz a gyerekük hasznára.

Régebben jól el lehetett különíteni a gyerek és felnőttkort, napjainkban viszont ezek a határok elmosódottabbak. A pedagógusnak és a szülőnek meg volt az a képessége, ami a tudást illeti, hogy előnyben volt. Ez az úgynevezett book learning, ami szerint több tényt ismert a világról, és a life learning, ami az élettapasztalatokat érintette. E tekintetben is előnyben voltak a felnőttek. Napjainkban viszont ezek a életbölcsességek sok esetben már nem alkalmazhatók az élethelyzetekre, a gyerekek bizonyos területeken többet tudnak, mint a felnőttek, ezért esendőek lesznek a felnőttek a szemükben. A tudásuk sokszor elavult a gyerekekéhez képest, illetve számos példa van arra, hogy az időseknek kell segítséget kérniük a fiataloktól.

A társas szerepek is átalakultak, egyre többször töltik a fiatalok szabadidejüket magányos tevékenységgel. Dominánsabbá válnak az anonim szórakozási formák.

Én ezt sem tartom feltétlen ördögtől valónak, inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Kellenek társas kapcsolódási pontok is.

A posztmodern gyermekkor kihívások elé állítják a felnőtteket. Miután minden változik, így az iskolában tanított tananyagot is aktualizálni kell(ene).

A szakértők itt két csoportra osztódnak, az egyik csoport szerint kevés idő jut arra, amit ténylegesen tanulniuk kellene a diákoknak. Ilyen például az informatika, vagy az adózás, közgazdaságtan, politika. Szerintük aktualizálni kellene a tanulandó anyagot.

A másik csoport szerint nincs az oktatással semmi gond, szerintük azért tudtak a középkorú emberek is megtanulni a modern technikával bánni, mert megfelelő tudományos alapot kaptak. Ha ezeket kihagyjuk, és csak a jelen kor ismereteit tanulják mega diákok, tudások hiányos lesz, majd elég hamar elavultá fog válni.

Én azt gondolom, hogy elsősorban az iskolát, mint intézményt kellene ,,rendbe tenni." Szerintem a válságok időszakát éljük, ugyanis véleményem szerint nem lehet eldönteni azt, hogy kinek akar megfelelni. A társadalomnak, a szülőknek, a fogyasztóknak?

Újra kellene gondolni a fogalmát ennek az intézményrendszernek. Én teljesen új alapot adnék neki- de erről majd a legvégén a blognak.

A szülők túlságosan befolyásolják szerintem ennek az intézménynek a működését, a tanári/pedagógiai szakma felhígult, a fizetések sem ösztönzik őket. Több sebből vérző problémát kellene itt megoldani. A szülők is mást preferálnak, sok esetben a gyereküket egy tantárgy vagy pedagógus ellen hangolnak. A tanár- diák viszony egyre rendezetlenebb, a tanár tekintélye a diákok szemében meggyengült.

A család, mint elsődleges és az iskola, mint másodlagos szocializációs ágens egyre gyengül. Már nem tudja kielégíteni a funkcionáláshoz szükséges tudásanyagot, és annak támogatását.

A gyerekek már sokkal többet tanulnak a médiumokból lassan. (Ezért jegyzem meg mindig, hogy a médiumok jók is lehetnek, hiszen bődületes információt hordoznak, csak meg kell tanulnunk használni.)

Egy nagyon érdekes tanulmányt olvastam a védett gyerekkorral kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a szülők próbálták megvédeni, bizonyos kérdéseket eltitkolni a gyerekek elől, hogy tényleg gyerekek tudjanak maradni. Kontrollálták azt, hogy mit nézhetnek a TV-ben, esetlegesen milyen írott médiumok kerülnek eléjük. A TV-vel például jutalmaztak és büntettek is.

Napjainkban viszont ezt a védettséget elveszítik a gyerekek, mert a szülők inkább egyenrangú partnerként tekintenek rájuk, nem ,,menekítik meg" a felnőtt problémáktól a gyerekeket, hanem belevonják őket. Egyre többen gondolják úgy, hogy a gyerekeknek találkozniuk kell a tömegmédiában bemutatott témákkal, különben nem lesznek elég talpraesettek. Így a védettségi időszakot felváltotta a felkészítő időszak.

Nagyon korán önállónak látják a gyerekeiket a szülők, esetenként azt látom, hogy nem igényelnek védelmezést a szülők szerint a gyerekeik. A gyerek és felnőttkor valóban kezd elmosódni.

A legtöbb kutató a TV-t jelöli meg a probléma forrásának, szerintem ez nevetséges. Kérdezem én, hogy tudnak tárgyak vagy appok befolyásolni? Ha normális, stabil családi háttérrel rendelkezik a gyerek, akkor bármit lát vagy hall, az ő szintjén minden a helyére rakható. Abban viszont egyetértek a tanulmánnyal, hogy siettetik a felnövést, és ez hosszútávon bajt fog okozni.

Bármennyire is jól értesültek, jól tájékozottak, mégis csak gyerekekről beszélünk, akik egy ál-jártasságot kapnak a felnőtt világban.

Én azt gondolom, hogy a tömegkommunikáció alapvetően fejleszti a kreativitást, segíti az önmegvalósítást, közösségteremtő ereje van. Meg kell tanulniuk együttműködni, kiállni magukért, vitatkozni és elfogadni. Többek között a látókörüket is szélesíti, szociálisan érzékenyít.

Inkább azt látom, hogy felelősséghárítás megy, nem hibás senki, csak a béna eszközök. Szerintem eleve a viták abból fakadnak, hogy régen a passzív jelenlét volt az autoriter médiával szemben, ez viszont ma már aktív. A szülők a kultúra folytonosságát akarják fenntartani, amivel alapjában véve nincsen gond, csak azt kellene felismerni, hogy megváltozott. A gyerekek olyan alkalmazkodóképességgel rendelkeznek már egészen kicsi korban, amik a felnőtteknek több éves tanulás után sem megy. Hihetetlen gyorsan megtanulják a technikai kihívásokat.

Egységes digitális nemzedék ugyan nincs, de azt be kell látnunk, hogy változásra van szükség, mind nevelés, mind az iskola, mind a tömegkommunikáció szempontjából.

Elképesztő hatalom van a kezünkben, annyira szuperül lehetne edukálni és integrálni az embereket, főleg ezt az új generációt, akik meglepően nagyon elfogadóak és könnyen motiválhatóak. Ha nem tudod motiválni a 0-20 éves fiatalokat, akkor a saját ,,hülyeségedet" akarod rájuk erőszakolni. Nyilván, közöttük is vannak kevésbé jó képességűek, na de kérdezem én, hol nincsenek debilek? Illetve, ha debil is, őt is edukálni kell, nem lökhetjük perifériára. 😉

Írjatok ezzel kapcsolatban is, bátran. Viszont, konkrétan arra lennék kíváncsi, hogy van-e köztetek olyan- akár szülő, gyerek, tanuló, pedagógus- aki valamilyen problémába ütközött a hagyományos kontra modern eszközök miatt.

Enjoy!🥳