Média- Szocializáció IV.

A média hatása a szocializációra

A legvitatottabb téma napjainkban. Rengeteg kutatás, megfigyelés, tanulmány születik nap mint nap ezzel a témával kapcsolatban. Eddig azt is tagadták, hogy bármilyen befolyással lenne az egyén érzelmeire, sztereotípiáira, attitűdjeire a médiumok hatása. Talán az ezredforduló körül változott valamelyest ez a vélemény, mikor a videójátékok és az agresszió kölcsönhatását kezdték el vizsgálni.

Jelen állás szerint az az elfogadott álláspont, hogy a médiumok nagy befolyásoló hatással vannak a gyerek felnevelkedésének körülményeiben, jelentősen befolyásolnak, de nem szándékosan.

(Én itt azért tennék egy zárójeles megjegyzést. Ha tudjuk, hogy jelentősen befolyásol, akkor miért nem teszünk szándékosan afelé, hogy normális irányba terelje a cseperedőt? Illetve, ha egy bizonyos hír, cikk, műsor, bármi megjelenik a nyilvánosság előtt, akkor azt akarják velem lenyeletni, hogy az nem szándékos? Sok mindent lenyelek, de azért ezt már én sem. Ha ez így lenne, nem lennének influencerek sem. Lassan alig lehet kiszűrni, már ha egyáltalán ki lehet az igazságot 7 fake news és 12 kattintás vadász hülyeség között. Nagyon is szándékos, minden is.)

Sajnos képes felülírni a családi és iskola által képviselt értékeket is.

Nagyon nehéz ezt a témát egyelőre megfogni, az első, multimédiás eszközökbe beleszületett generáció még csak most nő fel, így nem igazán tudunk valami extra konklúziót levonni a most rendelkezésre álló adatokból.

Rosengren szerint a kultúra és az egyén közötti vertikális viszonyok vizsgálata fontos, mert a kultúra jellemzői ezeken a kapcsolódásokon keresztül jutnak el a gyerekhez. A szocializált egyén ezáltal visszahat a kultúrára.

A médiumok közvetítik a kultúrát a társadalom szintjéről az egyén szintjére, ezáltal válnak a szocializáció jelentős ágensévé. A tömegkommunikáció megjelenésével ennek szerepe folyamatosan nő és egyre jobban dominánsabbá válik. Megjelenése eltérő formájú, de az vitathatatlan, hogy valamilyen formában hozzájárul a következő generáció életének alakulásához.

A médiumok átfogó vizsgálatára azért is szükség van, mert a nyugati világ társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai dimenzióját ezen keresztül tudjuk értelmezni. Reprezentációjával keretet ad a valós világnak, a tapasztalatok feldolgozásához egy kiindulópontot nyújt.

A média struktúrája tükrözi azt, hogy egy társadalomnak milyen kulturális, politikai vagy gazdasági jellemzői vannak, kettős szerepet tölt be a dinamikáját tekintve. Az egyik, hogy a fennálló rendszert megerősítse, a másik pedig, hogy új szemléletet is hordozzon magában.

Mindennapos, állandó jelenlét jellemzi, a hétköznapra hat a legdominánsabban a média.

Sokszínűek, de még mindig tömegesnek tekinthetők, képes homogenizálni a helyi kultúrákat.

A média képes arra, hogy szimbolikusan ábrázolja az emberek hiedelmeit, vágyait, elképzeléseit, normáit.

Annyira nehéz ezt a témát összefoglalni. Szerintem 10 napja írom és törlöm vissza a megírtakat. Annyira kevés tanulmány áll rendelkezésünkre, hogy szinte lehetetlen igazságokat levonni. Ráadásul a média használata sok esetben inkább segítség. Gondoljunk csak az eltűnt személyek felkutatására, segítségkérésekre, de akár egy adás-vételben is sokat segíthet.

Vajon honnantól, mikor adható egy gyerek kezébe bármilyen eszköz?

Már a 10 évesek is a telefonjukat nyomkodják, nem élik meg a pillanatot, ha elveszed a telefont, vagy nincs internet, dührohamot kapnak. Lájkvadászat megy, ha nem kap elég lájkot- de mi az elég?-, akkor szorongani fog.

Jelenleg egy torzult társadalomban élünk, ahol többet ér egy instaposzt jóformán lassan bárminél. Abban mérik a népszerűséget, a személyiséget, hogy mennyi követőd van, mennyi lájkod van.

Szörnyű, hogy hasonlítgatják magukat a gyerekek az instán vagy az itt-ott felbukkanó celebekhez. Sokszor még ők sem hasonlítanak saját magukra. 

A szoftverfejlesztő cégek egyre több figyelmeztetést adnak ki azzal kapcsolatban, hogy mennyire veszélyes a médiafüggőség.

Szerintem a JóIsten sem tudná megmondani azt, hogy hova vezet ez a mostani helyzet. 8-10 évvel ezelőtt még mi sem gondoltuk volna azt, hogy ebből egy valóságos addikció lesz. Abban megegyeznek a szakértők, hogy olyan erős függőséget tud okozni a socialmedia, mint a kábítószer, vagy az alkohol. Ez egy brutálisan erős kémiai függőség.

Sean Parker nyilatkozta- aki a Facebook első elnöke volt-, hogy már bánja a részt vett a cég történetében, mert fogalma sincs, hogy mit művel a gyerekei agyával a facebook, vagy bármelyik más platform.

Az egész socialmedia egy endorfinpumpa, amikor online térben vannak, és jönnek a szívecskék, a lájkok, a pozitív visszajelzések, nincsenek egyedül, akkor az agynak az a része aktiválódik, ahol az öröm található.

Hihetetlenül gyors, ami megadja az azonnali visszajelzést, ez egy azonnali érzelmi szükséglet kielégítést eredményez.

Azt szokja meg a gyerek, hogy nem kell várnia, vagy, ha bármit elront vagy megun, akkor egyszerűen kiléphet és kezdheti elölről. Az azonnalisággal két probléma van. Az első, hogy régen a gyerekek ahogy nőttek, úgy megtanulták a reakcióidőt növelni. Megtanulták, hogy nem rögtön van minden készen előttük, nem valósulhat meg minden a kimondás pillanatában.

A másik probléma, hogy a gyerek nem a valóságos, való életet, érzelmeket és szituációkat tanulja meg, hanem egy látszólag aktív, pörgős, érzelmekkel tarkított- viszont ez csak a felszín, gondoljunk csak bele, hányszor küldünk nevető szmájlit, amikor még csak az arcunk izma sem rándul meg- , színes, interaktív életet éli- online.

A felnőttek is csakugyan használják a közösségi média platformjait, annyi a különbség, hogy ők még tudják milyen offlinenak lenni. Minél jobban tudjam érzékeltetni, ők még tudják milyen békákat gyűjteni a folyó vagy tóparton. Egészen 1980-1990-es években született felnőttek még tudják milyen sötétedésig játszani az utcán. Barátkozni nyáron a strandon, labdázni idegenekkel. Ha az utcai lámpák felkapcsolódnak, akkor menni kell haza, különben anya elver a papucsával. Azt hiszem mindenkinek vannak ikonikus pillanatai a gyerekkorából.

1990-2005 között szülöttek már egy kettős világban nőttek fel, de még mindig megvannak azok a kapcsolódási pontok, amik az offline világban tartották őket.

A 2005 után szülöttek, ők az alfa generáció, ők már tényleg ki-be járnak az online és offline térben. Míg a- nevezzük egyszerűen csak felnőtteknek- felnőttek használják az online teret, addig az alfa generáció abban él.

Nem is arról van szó, hogy a felnőttek nem tudják elviselni azt, hogy a mostani generáció más, más érdekli őket, máshogyan élnek, hiszen 20 ével ezelőtt ugyanezt csinálták a TV-vel is. Inkább arról van szó, hogy legyen offline élet is, ahol valós reakciók, valós érzelmek, kommunikáció megy végbe. A családok beszélgessenek egymással, nézzenek megy együtt egy filmet, hiszen az is tud kiváltani érzelmi ingert, tudnak azonosulni a történettel. Ez hiányzik, mindenki nézi a saját képernyőjét, bődületes információ ömlik rá mindenkire, nincs megállás, nincs feldolgozási idő, mert már ott a következő esemény.

Sok esetben látjuk, hogy a szülőnek könnyebb az, ha a gyereke az online térben elfoglalja magát, addig is a saját dolgával törődhet.

Én, amikor rákérdezek arra, hogy komolyan elhiszi azt a szülő, hogy a gyereke 2-3 órákat tölt azzal, hogy instára fotókat készítsen, majd szorongóvá válik azért, mert nem sikerül szerinte jól a poszt, ez normális? Szerinte a gyereke boldogan ül a szobájában és 120-ik fotót készíti, nehéz észrevenni, hogy a gyerek nincs jól. Vagy mégsem?

Nem, nagyon nincs rendben az, hogy feszültséget okoz a lájkszám, és az sincs rendben, hogy ettől teszik függővé az önértékelésüket.

A gyerek elkezd félni a leértékelődéstől, hogy nem lesz elég jó, elég érdekes, elég szép és sorolhatnánk. Depresszívé válnak már a 8-12 évesek is, mert nem kapnak olyan mértékű elfogadást, mint azt elvárnák.

A szorongáskapacitásunk biológiai életkorunkhoz kötött, hiába gyorsult fel a világ és hiába erőltetjük a felnövést, hiába hozzuk előrébb a tapasztalásokat, biológiailag képtelenek feldolgozni. Nincsenek meg az érzelmi eszköztárak. Jean Twenge szerint a mostani érzelmi hatások, amik érik a gyerekeket, 20 évvel ezelőtt már felnőtt érzelmeknek neveztük volna.

Korábban is voltak egymáshoz való méregetések, ki a menő és ki nem. Aki menő, hozzá képest hol van a másik gyerek. Kinek vannak menő cuccai, ki a vicces ésatöbbi. Viszont, ameddig kiröhögtek valakit, az maximum 20 ember előtt zajlott, az interneten viszont pillanatok alatt terjed a videó vagy fotó. Több 100, vagy akár több ezer ember előtt zajlanak ezek az események és ne felejtsük el, hogy az internet nem felejt. Évek múltán is bármikor előkereshető egy felvétel. Jelenleg a 15 perc hírnév korát éljük. Mindenki híres vagy hírhedt akar lenni, és ezt szeretné megtartani. Olyan nyomás van a kiskamaszokon, amit nem kellene engedni, az érzelmi szárnyak nyitogatásának, a személyiségfejlődésnek, a tapasztalásoknak van itt az ideje, nem a depresszív és szorongó állapotnak. Egyébként is üvegen táncolnak, mert engem mélységesen feldühít az, hogy úgy csinálnak emberek, mintha nem lenne egy adott személy képes a változásra. Ott állnak mobilokkal, és alig várják, hogy valaki hibázzon. Majd pillanatok alatt meg is érkezünk a bullyingokhoz. Kérdezem én, ki foglalkozik azokkal a lelki roncsokkal, akik elkövettek bármilyen hibát? Kegyetlen világot élünk. Mindenki követ el hibákat, mindenkinek vannak olyan történetei, amit nem szívesen látna viszont az interneten. Annyi a különbség, hogy van, akinek szerencséje van és nem kap nyilvánosságot vagy nem készül róla felvétel.

Pozitív irányban is elsülhet, hiszen kaphatnak figyelmet tehetséges fiatalok, de itt is a szorongás jelenik meg, hiszen meg kell tudni tartani ezt a pozíciót is.

A szülőknek nagy szerepük van. Elsősorban nem az online teret kell utálnia, hanem el kell fogadnia azt, hogy most ezt a világot éljük. Inkább azt a közeget kell megteremtenie, hogy a gyerek elmondhassa azt, ha valamilyen rossz éri őt. (Vagy jó 🙂)

A szülőknek, mikor azt mondom, hogy insta vagy snapchat, sok esetben nem tudják miről van szó. Érdemes ismerni ezeket az alkalmazásokat, nem a gyerek kémszerű megfigyelése miatt, hanem egyáltalán a működési elveik miatt. El sem tudják képzelni, hogy milyen agresszió van jelen, és most nem a ragadozó-áldozat szerepekről van szó, hanem arról, hogy hogyan viselkednek egymással akár osztályon belül is. Döbbenet az a mértékű feszültség, ami jellemzi őket.

Átalakultak a kirekesztés formái is, egy felmérés szerint 10 esetből 9 rejtve marad. Jelenleg pszicho keménységű játszmák vannak, például nem veszik be a gyereket egy chatcsoportba, érzelmi szeparációt alkalmaznak, folyamatos megaláztatásnak teszi ki, mely az online tér miatt felerősödik.

Én nem akarom démonizálni a médiumokat, távol áll tőlem. Véleményem szerint szuper, hogy ennyi információ áll rendelkezésünkre. Én inkább ott látom a problémát, hogy nincs mérlegelve az online eltöltött és az offline eltöltött idő. Nincs balanceban és nincs kommunikáció a szülő és gyerek között. Szükség van arra, hogy kiszakítsuk az online térből, menjünk el sétálni, moziba, bábszínházba, kiállításra, színházba, annyira sok lehetőség van.

Ha kisgyerekkortól ezt a balancet fenntartjuk, eleget beszélgetünk helyzetekről, szituációkról, akkor valószínűleg 5-10 év múlva nem fog lelki roncsként zokogni és nem lesz agresszor sem.

De ehhez kell a szülő..

A szülő, aki sok esetben lenyomja magáról a felelősséget. Rengetegszer hallom: Akkor most ne vegyem meg neki a telefont és nevettessem ki az osztály előtt?

A-a. Elsősorban, ne azonnal kerüljön megvételre, hanem kösse valamilyen feltételhez. 5 héten keresztül mosogatnia kell, vagy 4,5-ös félévi bizonyítványnak kell lennie, lehet ez bármi. A hangsúlyos az, hogy ne a semmiért kapja.

A másik kitétel- kisiskolásokról beszélünk-, hogy korlátozzuk az online térben töltött időt. Például, zsetonokat kaphat, amit beválthat online időtöltésre. Egy óra biciklizés a családdal egy órányi zsetont jelent, amit felhasználhat internetezésre. Nézhettek együtt tutorial videót, amit utána együtt kipróbálhattok, legyen az egy sütirecept vagy egy lifehack.

Ugye, nem is olyan nehéz?

Személyes tapasztalat, a 16 éves unokahúgom, aki konkrétan az online térben létezik, ha velem van, szinte nem nyúl a telefonjához. Hogy is van ez?

Minden programot az ő érdeklődési körének megfelelően találok ki. Természetesen fotóz, lövi ki az instasztorikat, fotókat, mint minden normális fiatal, de ezek annyira pár percig vannak jelen, hogy az élmény értékéből semmit nem vesz el.

Viszont, még egy nagyon fontos dolog mellett elhaladunk és még mielőtt kimaradna, említést teszek róla. Egy szuper kifejezést hallottam rá Tari Annamáriától, érzelmi inkontinencia.

Amikor egy gyerekkel régen történt valami rossz, sokszor órák teltek el, mire elmesélhette valakinek. Ez idő alatt a gyerek elkezdte feldolgozni az őt ért traumát. Ez egy szuper képesség volt, hiszen később ezekből fejlődött ki a szorongástűrés, konfliktuskezelés, problémakezelés. Manapság azonnal kilökik a stresszt a gyerekek, ami egyrészről szuper, viszont nem fejlődik az érzelmi intelligencia, empátia, nem fog tudni helyzeteket felismerni. Ezeket csak az offline térben tudja megtanulni, ennek a terepe a face to face emberi kapcsolatok.

És a végszóm.

Azt hiszem, mindenki legalább annyi negatív, mint pozitív dolgot tud felsorolni mellette vagy ellene, mégis, a médiumok összeségében szerintem hasznunkra vannak, csak meg kell tanulnunk használni, majd meg kell tanítani a gyerekeket is használni-értelmesen. Nem akarom tovább nyújtani ezt a témát úgy, mint a Barátok Köztöt. 😆 Nem akartam egy médiafejlődés-írásba átmenni, mert a mi szempontunkból gyakorlatilag mindegy. 

A közösségnek ugyanakkora romboló ereje van, mint összetartó. Szuper, hogy minden információ a rendelkezésemre áll, hogy nem kell időt vesztegetnem. Számomra az idő a legfontosabb, soha senki nem fogja tudni visszaadni az időmet. Én ennek szellemében élem az életem, így viszonyulok az online térhez is. Ráadásul ezt mindenhol hangoztatom is.

De az tény, hogy a bullyingokkal kapcsolatban tenni kell valamit, mert azok nem fognak elmúlni. A blogom legvégén fel fogom vázolni a tervemet, addigra valószínűleg kézzel fogható eredményei is lesznek már 😇.

Köszönöm az eddigi sztorikat, sosem gondoltam volna, hogy ennyien ragadtok billentyűzetet😳 Bíztatlak Titeket, továbbra is várom, minden témával kapcsolatban. Írhattok ugyanúgy témákat, amikre kíváncsiak vagytok, mindegyik sorra fog kerülni egyszer, ha más nem, privátban beszélgetünk róla 😇

Legyetek kedvesek! 🥰