SZEMÉLYISÉGZAVAR II. (BORDERLINE)

Hogyan lesz valaki borderline? Egyáltalán, mi is ez a borderline? Most akkor nagy a baj?

Ahhoz, hogy valaki egy jól kifejlett borderlinet ki tudjon fejleszteni kamasz/fiatal felnőtt korára, szüksége van elsődlegesen arra, hogy dezorganizáltan kötődjön. Ez a negyedik kötődési típus. 1984-ig senki nem bővítette ki a kötődési típusok listáját, egészen eddig nem tudtak mit kezdeni ezekkel az egyénekkel, akik az első háromba nem fértek bele.

18 hónapos korban kezdődnek a vizsgálatok általában a kötődéssel. A dezorganizált kötődés abban látszik, hogy a gyerek teljesen szokatlan módon reagál arra, amikor az édesanya kimegy-bemegy a szobából, kikerül a látóköréből, vagy idegen van a szobában.

Ez gyakorlatban abban nyilvánul meg, hogy a gyerek elkezdi dobálni azokat a tárgyakat, amik a közelében vannak, visszajön az anya, akit a gyerek hátrafelé közelít meg, nem bújik oda hozzá, rugdossa az anyát. Eközben az idegen személlyel megpróbál kapcsolatba lépni.

Rendezetlen módon reagál a helyzetre. Egyfajta organikus zavar van az agyukban.

Azt azért laikusként is megállapíthatjuk, hogy egyik gyerek sem kezd el az édesanyjával szemben így viselkedni előzmények nélkül. Kellenek megelőző tapasztalatok. Anya-gyerek diádoknál általában a félrehangoltság a jellemző, szinte a nulladik perctől.

(Itt már óriási szerepe van az anya szocializációjának, hogy mit hozott magával a saját családjából.)

A személyiségünk alapköveit teszi le ez az időszak, ez határozza meg a későbbi kapcsolódásainkat a többi egyénnel. Meghatározzák a párválasztási, de még a pályaválasztási stratégiánkat is.

A kötődés egy nagyon meghatározott pályarendszeren mozog. A dezorganizált kötődés másfajta MRI-t mutat, mint a biztonságosan kötődő gyerekek MRI-je.

Milyen anya kell ahhoz, hogy dezorganizált kötődés alakuljon ki?

Egy olyan anya, aki nem tudott a gyerekéhez érzelmileg kötődni.

Egy anyuka szavaival élve, és talán így a lehető legérthetőbb:

,, Nagyjából soha nem tudtam úgy megfelelni a gyerekemnek, ahogy ő szerette volna. Az én jelenlétem soha nem volt az én értékelésem szerint sem kielégítő, érzelmileg nem tudtam ráhangolódni. Durván büntettem, soha nem jutalmaztam, soha nem dícsértem. Mindig elégedetlen voltam vele.

Később, ugyanez az anyuka, rengeteg terápia után:

"Később jöttem csak rá arra, hogy ez nem is a gyerekemnek szóltak, csak rajta vertem le mindent. "

Valójában egy ilyen anya kell ahhoz, hogy egy dezorganizált kötődés létrejöjjön.

A dezorganizált kötődést létrehozó anyuka a gyerek szempontjából tulajdonképpen nincs ott. Az anya érzelmi elérhetősége, igénybe vehetősége deficites. Nem tud létrejönni egy jelentőségteli kapcsolat, az anya nem elérhető a gyerek számára.

Borderline személyiséget nem lehet örökölni! A borderline a kötődés által alakul ki.

Ha az anyai melegség, elérhetőség nincs jelen, nem kapja meg azokat az ingereket, amik által biztonságosan kötődni tudna, akkor egy teljesen másik idegpálya kezd el ingerlődni.

Ez a stressz, és a stresszfeldolgozó pályarendszer. Az a gyerek, akire az anya nem figyel, nem látja el megfelelő anyai melegséggel, odafigyeléssel, szeretettel, folyamatosan stresszben van. A stressz az dezorganizál. Az idegrendszerünk nincs kész még gyerekkorban, a neurális hálózatunk folyamatosan újraképződik, csak az idő előrehaladtával más az ütem.

Ha stressz van, és nem aktiválódnak a megfelelő pályák, akkor rossz közérzet van. Dizregulált affektus jön létre, tehát a szabályozatlan affektus. Ebből lesz az, hogy a kamaszkori/felnőttkori borderlineosok nagyon nehezen tudják az impulzusaikat kezelni vagy megnevezni.

A dezorganizált kötődés nagyjából mindent hátráltat, ami a személyiségfejlődéshez kell.

Hátráltatja a mentalizációt, hogy felismerjek magamban érzéseket. A helyértékükön tudok kezelni különböző érzéseket, másokon is felismerek érzéseket, ezeket is helyükön tudom kezelni. Nem fenyegetők lesznek ezek az érzések. Egy ilyen anya mellett ezeket nem lehet megtanulni, nem tudja a gyerek letükrözni, letapogatni, hiszen az anya jelenléte elégtelen.

Mentalizációs képesség a 4 és feledik életévre alakulnak ki, a pályarendszerek addigra érnek bele a fejünkbe. Ekkora már felismerjük az érzéseket, meg tudjuk nevezni őket, de nem csak az érzéseket, hanem a vágyainkat is.

A személyiségfejlődésünk innentől kezdve már akadálytalanul tovább tud gördülni, ha minden biztosítva volt.

A dezorganizált kötődésnél ez nincs meg, hiszen az anya mással van elfoglalva. Nincsenek nagy teátrális abúzusok, hanem a mindennapok az, ami a gyereket teljesen igénybe veszi. A kapcsolatot keresi a gyerek az anyukájával, minden egyes nap.

Azért keresi a kapcsolatot a gyerek az anyukájával, illetve a felmenőkkel, mert ez a biztonság helye. Ez a biztonság az, amit a kötődés ad nekünk, ez megint egy genetikai program.

Ezt egy életen át visszük magunkkal.

Ha ezt nem kapjuk meg, akkor a narratívánk nem lesz egységes. A borderline élettörténeteik mindig töredezettek, szakadozottak, ellentmondásosak. Általában jó képességű emberekről van szó, akik valahol elakadnak. Nekifutnak, megint elakadnak. Mélyre süllyednek, feljönnek, megint elakadnak és tele vannak fájdalommal.

Mentális apparátusában, érzelmi rendszerében olyan üresség lesz a felnőtt borderesben, ami érintkezik a fájdalommal, reakció a mindennapos kapcsolati frusztrációra. Az a mennyiségű frusztráció, amit egy ilyen anya mellet a gyerek elszenved, az kibírhatatlan. Ebben az időszakban (16-18 hónapos korban) a mindent vagy semmit elv működik. Ha ilyenkor utasítunk el, akkor ez adekvát.

Későbbiekben megfigyelhető a borderline felnőtteknél is ez az elv. Ez nem tűnik el, mint a nem borderben szenvedőknél. Például hasítanak. Valamit elutasítanak, akkor úgy csinálnak, mintha sosem létezett volna, vagy sosem történt volna meg. Bizonyos érzéseket így nem kell átélnie, lehasítja magáról azokat az érzéseket, amiket nem akar átélni.

Ez azért okoz gondot, mert attól, hogy nem éli át, lehasítja magáról ezeket az érzéstartományokat, attól ezek még ott vannak. Ott is fognak maradni.

Ez egy óriási küzdelem. Egy minden napos frusztráció ez, az elutasítás és a hasítás- tehát a nincs is- folyamatos küzdelme. Azt nem lehet megtenni, hiába hasít, hogy életre kitaszítsa ezeket az élményeket, nem tudja meg nem történté tenni. Ez a későbbiek folyamán egy olyan érzékenységet fog létrehozni, ami látszólag indokolatlan helyzetekben, látszólag minimális külvilági ingerekre úgy reagál, hogy maga ellen fordítja az agresszióját. Ez lehet egy szakítás is pl., vagy egy rosszul sikerült beszélgetés, vagy úgy gondolja magáról, hogy unalmas volt, tartalom nélküli.

Ez a rengeteg agresszió onnan ered, és azért fordítja saját maga ellen ezt az agressziót, mert ,, kellően hatékony vagyok ahhoz, hogy a szülők figyelmét magamra irányítsam". Ez az úgynevezett ágencia. Úgy irányítsam magamra, hogy ebben sütkérezni tudjak, ebben a figyelemben, egészen addig, ameddig nekem ez jó, ameddig én akarom.

Az ágencia élményt egy dezorganizált kötődésben nevelkedő gyerek nem fogja tudni elérni úgy, hogy ez kielégítő, minőségbeli figyelem legyen. Az ágencia élmény nagyban összefügg a későbbi agresszióval és önértékeléssel.

Ha nem olvadnak ezek össze, akkor egy folyamatos leértékelődéssel küzdeni fog az illető és azt fogja gondolni, hogy ő mindenhez kevés.

Ennek is ugyanaz lesz a sorsa, mint az összes többi frusztrációnak, hogy kiutasítja a tudatból. Ennek a hatása lesz az, hogy minimális frusztrációra vissza fog térni, látszólag ok nélkül az instabilitása. A másik ok, hogy sokkal jobb nekem kontrollálni a fájdalmat és magamnak okozni, mert akkor a pszichés fájdalom az nincs. Saját magának okoz fájdalmat, ezáltal megnyugszik és megszűnik a szorongás.

Amikor a nem borderlineban szenvedő beteget éri valamilyen kellemetlen helyzet, akkor általában már kiépült egy olyan belső hang, amitől ki tudod azt mondani, hogy nyugalom, rendben lesz minden. A borderlineban szenvedőből ez hiányzik.

De mi is az a borderline személyiségzavar?

Ők tényleg betegek, nem manipulálnak és nem hülyéskedésből csinálják azt, amit és ahogy. Ők rettentően szenvednek ettől.

Egy evolúció során egy ösztönös érzetünk az, hogy csoportba kell tartoznunk, különben megöl minket vagy a másik csapat, vagy a vadállatok, szomjan/éhen halunk. A borderline betegeknek a legspecifikusabb tünetük a kirekesztettség érzése, vagy attól való félelem, akár ok nélkül is.

Ha elhagyják őket, vagy azt hiszik, hogy elhagyják őket, akkor nagyon nagy lelki fájdalmat élnek meg, kontrollálhatatlan módon. Ezt a kontrollálhatatlan stresszt úgy vezetik le, hogy megvágják magukat, vagy valamilyen fájdalmat okoznak maguknak. Nem kell feltétlen vagdosásra gondolni, sokan a kiütik magukat. Alkohollal, gyógyszerrel, drogokat szednek. Így tudják magukat kizökkenteni abból a kontrollálhatatlanságból. Ha óriási szerencséjük van, akkor egy szakember mellettük áll, és stabil kezekben tartja.

Én, személy szerint úgy szoktam magyarázni a nem borderlineos embereknek, hogy milyen a borderlineos:

Képzeld el, vagyok én, mint egy cölöp. Stabilan, le vagyok ásva 6 méter mélyre, még talán le is vagyok betonozva. Mellettem pedig áll a borderlinos egyén, akivel beszélgetek. Mindketten észreveszünk egy legyet. Én elhessegetem, őt pedig valamilyen oknál fogva kibillenti. Elindul a vezérhangya az agyában, és nem tudja megállítani. Menetel előre rendületlenül. A borderlineos pedig a beszélgetésből kiszakadva elkezd össze- vissza rohangálni körülöttem.

Ezt egészen addig csinálja, ameddig vagy neki nem megy az oszlopnak, vagy el nem fárad és leül. Ez folyamatosan így megy. Engedni kell rohangálni. A legfontosabb, hogy a cölöp maradjon stabilan állva.

A másik jellemző tünetük az, hogy rendkívül instabil az énképük és a hangulatuk, ezáltal a kapcsolataik is. Sok a kapcsolati problémájuk, nem csak a pár, hanem a baráti kapcsolataik is. Mindent úgy élnek meg, mintha minden örökké tartana.

Pl egy átlag ember összeveszik a feleségével, azt úgy éli meg, hogy majd lenyugszunk és minden rendben lesz, nyugodtan megbeszéljük. A borderes ezt úgy éli meg, hogy most minden kiderült, ő már engem nem szeret, ez a kapcsolat nem ér semmit, el fog hagyni, kár volt ebbe időt és energiát fektetni. Akkora viták kerekednek ebből, ami átmegy 'majdnemhogy békíthetetlen veszekedéssé, ha a nem borderes fél nincs tudatában az ezzel járó mentális betegséggel.

Nehéz a borderlinet felismerni, mert hangulatingadozása szinte mindenkinek van. Ettől nem vagy borderlineos. A diagnosztizálás során az sem mindegy, hogy bordeline jegyeket mutat fel, vagy magában a borderline személyiségzavarban szenved. Általában ezek a zavarok nem járnak egyedül.

Ha az egyén a mindennapjaiban rendszeresen él meg nagyon nagy mélységeket és magasságokat, szélsőséges hangulatingadozásokat, ráadásul ez az állapot sokszor jár önkárosító tünetekkel, elég nagy valószínűséggel borderline személyiségzavara van az egyénnek.

Védjegye ennek a betegségnek a csapongó lelkiállapot, a gyűlölök és szeretek kettőssége. A tünetes időszakokban számos pszichés kórkép tüneteit végigvonultatja, rendkívül megterhelő mind az ebben szenvedőnek, mind a közvetlen környezetében élőknek.

Majd megérkezik a tünetmentes, normál időszak, amikor minden visszaáll az eredeti állapotába.

A diagnózis megállapításához szükséges egyértelmű tünetek:

• Kapcsolati i stabilitás, a kapcsolatokban a túlzott idealizálás és a leértékelés közötti ingadozás jellemző.

Sok esetben felruháznak személyeket olyan tulajdonságokkal, amik nincsenek, vagy csak nyomokban tartalmaznak.

• Kétségbeesett igyekezet a valós vagy a vélt elhagyás elkerülésére

Hiába vannak mellette barátok, családtagok, elhagyatottnak érzi magát.

• Identitászavar, jelentős vagy tartósan fennálló bizonytalan énkép és/vagy önértékelés

Megkérdőjelezi a saját létét a világban, hasznos-e, értékes-e.

• Hangulatzavar, érzelmi instabilitás, szorongás, esetleg depresszió.

Ezek a legjellemzőbbek, amikor pillanatok alatt olyan érzelmi skálát vonultat fel, ami rémisztő lehet a partnernek.

• Önkárosító viselkedések, impulzivitás, legalább két területen: szexualitás, költekezés, függőség, falási rohamok, felelőtlen autóvezetés, gyógyszer és alkoholfogyasztás stb.
• Krónikus ürességérzet.
• Öngyilkosággal való fenyegetőzés
• Irreális dühkitörések, gyenge önkontroll
• Átmeneti paranoid elképzelések

A jó hír: kezelhető.

A megoldás a terápia. A gyógyszerben én személy szerint nem hiszek, mert tüneti kezelést jelent csak. Abban az esetben hatásos, ha szuicid hajlamokat kezel, vagy szinten tartja a kilengéseket, de hosszú távon a pszichoterápia rengeteget segít. Megtanítják a klienst kezelni saját magát.

Ha az a bizonyos vezérhangya elindul, meg tudja bontani a fókuszát, hogy ne éljen meg óriási kilengéseket.

Személyes véleményem a borderesekről.

Én kifejezetten imádom őket. Valahogy olyan perspektívát mutatnak, olyan kreatívak és olyan mélyérzésű emberek, fantasztikusak. Ha megtanítják kezelni az indulataikat, csodálatos emberek. Olyan magaslatokba tudnak repíteni, annyira sokat lehet tőlük tanulni az érzésekről, a világról, hogy szinte már-már félelmetes.