Szociális ágensek- a párkapcsolati fejlődések

A szociális ágensek.

Kiemelem már az elején, hogy a szocializáció szempontjából kerül elő a család, a későbbiekben is foglalkozom ezzel a kérdéskörrel, csak mindig más aspektusból közelítem meg.

A felnövekvő gyerek szocializációját hagyományosan két ágens alkotta eddig. Az egyik a család, a másik pedig az iskola/ovi, tehát ez a család után a legtöbb időt eltöltött közeg.

Napjainkban viszont szükség van arra, hogy ezt kibővítsük, a mérhetetlen sok információ a különböző internetes portálokon keresztül, egészen a TV-s műsorokig, csak úgy zúdul ránk, minden oldalról. (Későbbi fejezetekben lesz róla bővebben szó.)

Az, hogy ez mennyiben segít vagy éppen ront az emberek szocializációján, vagy mennyire segít mentálisan egészségesnek maradni, vitatkozhatnánk. Alapvetően azt gondolom, szuper ennyi információval rendelkezni, viszont ez kétélű kard. Ezeket is meg kell tudni tanulni kezelni. A plakáton lévő modell sokszor nem hasonlít még saját magára sem, Te pedig hozzá méred magad, vagy tőle teszed függővé az értékeid.

Viszont, most csak a szocializációt segítő ágensekről beszélünk.

• A család.

Ahhoz, hogy társas képességeink normál folyamatban kibontakozásra kerülhessenek, szükség van egy szerető, védelmező környezetre.

Horkheimer szerint kétféle szocializációja van a családnak:

• társadalmi elvárások közvetítése az egyén felé
• a társadalmi elvárásainak teljesítése azáltal, hogy az egyén a társas beilleszkedéshez szükséges normák és szabályok szerint neveli

Amit a családban kap az egyén, ezek a későbbiekben a legmeghatározóbb szerepet fogja betölteni. Elsődlegesen, ideális helyzetben a családdal van a gyereknek az első interakciója. Erős érzelmi kapcsolatokon alapul, felkészíti az egyént arra, hogy felnőtt korában képes legyen a társas kommunikációra és a társadalomba beilleszkedve funkcionálni.

Ebben a közegben formálódik a saját magunkhoz és a világhoz fűződő viszonyunk, minden személyes jellemzőnk párhuzamba állítható a családban zajló szocializációval.

Én alapvetően is azt vallom, hogy mindennek a kiindulópontja a gyerekkor. Minden történés miután hatással van az egyén személyiségére, a blokkokat és a megoldásokat is itt kell keresni.

Viszont a hozott minta, vagy hozott szocializáció csak egy ideig hat a személyiségére az egyénnek, ezek megváltoztathatóak, sőt, sok esetben tudattalanul is változnak.

A családban mutatott viselkedésminták az egyén számára az első időszakban magától értetődőek, hiszen nem lát mást, nincs más opció körülötte, ez az egy valóság létezik. Nem is töpreng ekkor azon, hogy más családokban máshogy működnek a dolgok. A későbbi tapasztalatok nem módosítják az otthonról hozott tudást alapjaiban, de pluralizálják azt.

Mik is a jellemzői egy családnak?

Valamilyen formában minden kultúrában jelen van, viszont ez eltérően van felépítve. Nagy mértékben hatnak a társadalmi folyamatokra. A család érzelmi köteléken alapuló, önkéntes szerveződés, egy informális rendszer, egyben formális szervezet is. A társadalom által elismert és támogatott intézmény.

Ez a legjelentősebb kiscsoport, amivel életünk során találkozunk, és amelyet befolyásolnak az adott kultúra értékei, szabályai, normái. Mindig a társadalom változásának függvényében alakul, de azt is figyelembe kell venni, hogy kölcsönhatásban is vannak.

Ugyanazok a jellemzőik, mint egy későbbi csoportosulásnak. Itt is léteznek ugyanúgy alá- és fölérendeltségi viszonyok, a tagok véleménye nem egyforma súlyú, a kommunikáció útja is meghatározott, nem mindig vagy nem ugyanúgy jut el mindenkihez.

A család azonban bonyolultabb szervezet, mint egy közösség. A család az emberi lét keretét adja.

Mik a funkciói?

A kisgyerekkorban gyakorlatilag a teljes életteret lefedik, későbbiekben is nagy hatással vannak az egyénre.

Betölthet:

• gazdasági funkció

A családban a javak termelése, mely lehetővé tette a család fennmaradását. Régebben volt prioritás, napjainkban már a nyugati típusú modell a jellemző, ahol a gazdasági funkció a bevételek családon belüli elosztását jelenti. Optimális esetben úgy történne, hogy a családtagok közösen döntenek arról, mire fordítják a bevételt, kinek milyen elképzelései vagy vágyai vannak.

• reprodukciós funkció

Utódok létrehozása, illetve a gyerek anyagi és szociális biztonságának megteremtése. A szülői megnyilvánulások spontán módon, anya és apa kapcsolata, ezek szándéktalanul is modellt nyújtanak a gyerek számára. A tudatos eltervezett nevelési módok is ide tartoznak, ezek a család értékeit is megmutatják, illetve az egyéntől elvárt viselkedésmódok is.

• Segítő- és támogatófunkció

Anyagi és lelki támogatás az utódok számára. Optimális esetben a szülők a gyerek körüli történésekre folyamatosan magyarázatot adnak, milyen események történnek és ezt hogyan kell értelmezniük. Támpontokat adnak a tapasztalatok interpretálásához. Ezek alakítják az egyén attitűdjeit, értékeit.

A segítő- és támogató funkció magában foglalja az információk gyűjtését és rendszerezését. Az eseményeket maguk körül folyamatosan értelmezik és értékelik. Levonják a következtetéseket, amelyek az egyén vagy a család szempontjából fontosak. A családban zajló beszélgetések formálják az egyének nézőpontjait. A szülők ezekben a folyamatokban kapuőr-funkciót látnak el, saját értékítéletüknek megfelelően szemezgetnek az információkból, és kommentálják azokat.

Visszajeleznek és útmutatást adnak az egyénnek. A gyerek minősítését foglalja magában, amely segíti az egyént a nem adekvát viselkedéseket korrigálni. A visszajelzés lehet pozitív vagy negatív is.

• Az identitás alakulását befolyásoló tényező

Személyes identitásunk egyik leglényegibb összetevője a család. Értékeink és viszonyulásaink legfontosabb forrását jelentik. Ezekkel azonosulhatunk, de akár ellenazonosulhatunk is. A legkorábbi referenciacsoportként formálja a véleményeket, személyes célokat és attitűdöket. A családok közös identitást alakítanak ki, ezek olyan alapelveket foglalnak magában, amik segítik az életút során felmerülő problémák kezelését. Olyan egyszerűen megfogalmazható technikákat fejlesztenek ki, amik segítenek az emberi kapcsolatok hatékony kezelésében, a kommunikációban, növeli a család koherenciájának érzését.

A család identitás megfoghatatlan, létezik ugyan, de ez nagyon szubjektív.

• gyakorlati segítség

A család anyagi segítséget nyújt az egyénnek a válságos helyzetekben. Ezeket gyakran nem is kell kérni, magából a kapcsolatból következik. A szülők felnevelik a gyerekeket, a gyerekek pedig, ha felnőttek, gondoskodnak idős szüleikről.

Sok esetben a szülők támogatják a társadalmi előrelépést, vagy pl a lakóhelyváltást is.

• szabadidő eltöltése, informális közeg

A családi kapcsolatok ideális esetben feltétel nélküliek, mindenki el tud lazulni, regenerálódni tud. Itt nem kötik formális szabályok őket, mint például az intézményekben, legyen az iskola vagy munkahely.

A család egy rendszer, ami optimális állapotban dinamikus egyensúlyban van, stabil, a homeosztázis jellemző rá. Az egyensúlyt negatív, úgynevezett feed-back- hiba általi visszacsatolás- segítségével tartják fent a családtagok.

Ha ez az egyensúly megbomlik, akkor megfigyelhető az a jelenség, miszerint a család egyik tagja elkezd gyógyulni, akkor a másik taggal problémák kezdődnek.

A családi rendszert alrendszerek alkotják, ezeknek a határait és a családot a külvilágtól egy közösen kialakított és elfogadott szabályok, normák, ismétlődő viselkedési minták által megszabott határok választják el. Ezek lehetnek nyíltak vagy zártak, de léteznek ebben a rendszerben individuális, szülői, házastársi, gyermeki, testvéri és női-férfi alrendszerek. Ezen individuumok lehetnek hierarchikus vagy egyenrangú kapcsolatok. Három individuum összekapcsolódása triádot képez, ez a családi struktúra építőköve, melyben lehetőség van az érzelmi feszültség kanalizálására. A triád formái lehetnek

• szövetség keretei között történő, amikor egy jó cél érdekében szövetséget kötnek egymással a tagok
• koalíciós szövetség, mikor egy harmadik ellen két fél együttműködésre lép
• trianguláció esetén pedig egy harmadik fél megnyeréséért versengenek a felek (Ez tipikusan megfigyelhető a válófélben lévő szülők között, elkezdenek a gyerek szeretetéért harcolni)

Minuchin ezeket a rendszereket inkább onnan közelíti meg, hogy a család tagjai közötti interakciót kétirányúnak feltételezi. Ha biztos családi alap, stabil kötődés, megbízható és könnyen elérhető szociális háló van jelen a családban, akkor a családtagok elég biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy megvizsgálják mind a családon belüli, mind a családon kívüli kapcsolataikat.

Ezt veszélyeztetik azok a körülmények, ha a gyerek az egyik kötődési személy elvesztésétől fél, vagy, ha a szülők versengenek a gondozásáért. A normálisan működő családokban arra törekednek a felek, hogy a család minden tagjának érzelmi (is) szükségleteit kielégítsék. Abban a családban, ahol egy tag szükségletei nincsenek kielégítve, a gyerek trianguláció tagjává válhat.

Martin és Stewart kutatásai szerint, az összemosódott családi kötelékekben általában az anya és a gyerek közötti határ elmosódik, ha a házastársi alrendszer nélkülözi a megfelelő intimitás-szintet.

Az anya a gyerek irányába fordul szeretetért, akit életkoránál fiatalabbnak kezel, hogy minél tovább fenn tudja tartani a függőségi viszonyt.

De érdekes kutatást végzett Kretchmar és Jakobvitz is, akik az anya-nagymama-gyerek kötődési dinamikáját vizsgálta. Azt találták, hogy minél kiegyensúlyozottabb volt az anya és saját édesanyja között a kapcsolat, annál kevésbé volt merev, túlszabályozott a közöttük lévő határ.

Akik úgy érezték, hogy anyjuk elfogadta őket gyerekkorukban, sokkal érzékenyebben reagáltak a saját gyerekükre. Kevésbé voltak tolakodóak vele, gyermekeik nagyrészt biztonságosan kötődők voltak. Azoknak az anyáknak, akik kevés bátorítást kaptak a saját anyjuktól, összemosott kapcsolatban voltak velük, többnyire ambivalensen kötődő gyerekeik vannak.

Böszörményi-Nagy az egzisztenciális pszichológiára alapozta a családi dinamika leírását. Szerinte fontos a jogosultság megszerzése, hogy a figyelemből mindenki részesül. Erre épül az igazságosság is, aminek az alapja a megbízhatóság. Egy kizsákmányoló kapcsolat megterhelő, ebből vagy kilépnek a szereplők vagy diszfunkcionális viselkedést szül. Az igazságosságot időnként azonban felül kell vizsgálni.

A harmadik eleme a lojalitás, mely szerzett érdemeken alapul. Választást hordozza magában, hogy kihez legyen lojális az egyén, benne rejlik az érzelmi kötődés választása is. Aki jogosultságot nyer, megérdemli, hogy lojálisak legyenek hozzá, több bizalmat kapjon.

Születésünkkor megtagadhatatlan kapcsolatba kerülünk a szüleinkkel, ezek köteléket fonnak az emberek köré, meghatározzak az utódok mennyire lesznek képesek szabadon családon kívüli kapcsolatokat kialakítani.

Minél merevebb a szülőkhöz való kapcsolata az egyénnek, a serdülőkori leváláskor annál kevésbé érzi magát szabadnak.

A tankönyvek és a kutatások megkülönböztetnek még horizontális és vertikális lojalitást is a családon belül, nekünk, a köznapi életben annyiban fontos, hogy a kapcsolatainkat folyamatosan felül kell vizsgálnunk, egyensúlyra kell törekedni. Azonban, ha az egyensúly megbomlik, akkor arra kell figyelni, ne a gyerekre háruljon az egyensúly megteremtése. Az egyensúlyok nem egyik napról a másikra bomlanak fel, hanem ez egy fokozatos, sunyi emelkedés. A vertikális és a horizontális lojalitás is szintén kölcsönhatásban van egymással. Megint egy fura ürge-imádom ezt a férfit 😎) mondta egyszer azt, hogy azért kell figyelni a másikra, mert elmehetsz neki bevásárolni, tele rakhatod a kosarat, ha mégsem azt viszed neki, amire szüksége van. PERIODT.

Én itt a hozott-vitt családi viszonyokban nehezen hiszek- statisztika ellenére😅, ugyanis azt mutatták ki, ha például a szülők elutasítják a házasságot, a gyerek pedig későbbiekben ennek ellene szegül, és házasodik, átlagban el is válnak nem sokkal később. Ezt azzal magyarázzák, hogy a gyermeki lojalitása önkételenül is előtérbe kerül és tönkreteszi saját házasságát.

Én ezekben nem hiszek. Nekem ez olyan, mint amikor ráfogják a skorpió jegyű emberre, hogy te azért vagy gonosz, mert skorpió vagy. Hülyeség. Ezek kifogások, nem képes vállalni az ilyen ember a saját tettei után a felelősséget. El tudjátok azt képzelni, hogy azt mondja valaki nektek, azért ment tönkre a házasságunk, mert anyáék nem voltak házasságpártiak? Nem azért ment tönkre, mert nem figyeltünk egymásra, vagy nem kommunikáltunk, mások lettek az igények és nem beszéltük meg. Véletlenül sem ezek az okok. 🤨

Hogyan is jutunk el egy párkapcsolatból a családig? Nézzük meg a fejlődési szakaszait.

Én sosem azért ,,borulok fel" az egy hetes ismeretség utáni összeköltözésen, meg a fél nap utáni gyerekszüléseken, mert én irigy lennék bárkire is, vagy én is vágyok egy felelőtlenül meghozott döntések következményeire, hanem - szakmai ártalom😜- mert tudom, hogyan épül és fejlődik ki egy egészséges, normális párkapcsolat.

Előszőr is áttekinteném a párválasztást befolyásoló tényezőket. Megint egy számomra döbbenetes összeállítás.

• Kiegészítő szükségletek elmélete

Ez egy erős, tartós érzelmi kapcsolat, egymással ellentétes személyiségek egymásra találnak. Mindkét fél a hiányzó tulajdonságokat akarja megszerezni, kiegészítik egymást, így fenntartva az egyensúlyt. Mindkét személyiség erősödik ezáltal és egy összekötő kapocs lesz ez kettejük között.

• Sajátos igények elmélete

Ez egy gyerekkorban ki nem elégített sajátos szükséglet, vagy éppen a másik véglet, a túlzott kielégítés miatt fennmaradt, azaz fixálódott szükséglet. A párválasztás ennek az igénynek a megléte vagy hiánya irányítja.

• Szülőimádó elmélet

Ez egy olyan belsőleg alkotott kép keresésének elmélete, amikor az ellenkező nemű szülőnek a pozitív érzelmi kapcsolat ismétlődésének igénye befolyásolja a párválasztást. Ennek is létezik az ellentettje, mikor a negatív érzelmi kapcsolat miatt éppen az ellenkező tulajdonságokkal bíró párt keresi az egyén.

Én ennyire nem látom szétbonthatónak, inkább ezek keverékét gondolom. Mindenkit más motivál, kinél mely elméletek erősebbek.

A fent említett elméletek még 1958-ben fogalmazódtak meg, későbbiekben mindenki leírta a saját elméletét.

Én, személy szerint nem látom ennyire bonyolultnak, inkább feltérképezhetetlennek. Véleményem szerint ez egy egyénenként eltérő, komplexen vizsgálandó terület. Mindenkinél mások a prioritások. Amit közös pontnak gondolok, az a gyerekkor, a szocializáció és a kulturális-társadalmi honnan jövés dilemmája. Elsősorban ez befolyásol minket. Másodsorban a személyes igényeink, illetve tapasztalataink.

ÉÉÉs ha már meg vannak a párjaink, akkor nézzük meg a kapcsolati fejlődésünket.

• Párrá válás szakasz.

Első szabályunk, amit mindenkinek a homlokára tetoválnék. A leválás a szülőkről. Ha érzelmileg nem tudsz leválni a szüleidről, és ezt a pszichés energiát nem tudod egy másik emberre fordítani, akkor nem párkapcsolatra, hanem szakemberre van szükséged. Nem kigúnyolásból írom, hanem könnyítésnek. Az érzelmi leválást a szüleitől nem megtagadást jelent, hanem a szülővel egy szimmetrikus kapcsolattá válást.

Ha sikerült leválnod a szüleidről, akkor megtapasztaljuk a saját identitásunkat, megtaláljuk és meghatározzuk saját értékeinket. Kialakul az intimitásra és elköteleződésre való képesség.

Időszakosan vagy részlegesen megnyitódnak az énhatárok egy választott kapcsolatban.

A szülők feladata az, hogy elfogadják azt, akit a gyerekük választott. Elakadást jelent ebben az időszakban az, ha:

• a szülő nem fogadja el a gyerek választottját
• nincs bizalma a gyerek felé

Ezek azért egy elakadást biztosító jellemzők, mert a kapcsolat halálra van ítélve, amíg a gyerek le nem válik a szülőről és nem tud egy autonóm személyiséget kialakítani.

• Szimbiózis szakasza

A párkapcsolatok fejlődésének fontos része. A pár mindent együtt akar csinálni, együtt gondolnak ki mindent. Egyedi igények és a tagadások sora jellemző.

(Hozzáteszem, minél jobban ismered magad, annál kevesebb ez a torzult időszak, vagy sok esetben szinte nincs is. Viszont, minél hosszabb ideig tart ez, annál torzultabb a személyiséged. Itt külön kitérnék a ,,másik felem" koncepcióra. Hülyeség. Lehet valaki a szebbik feled, vagy a társad, de egyik egyén sem egy fél. Mindenki egy egész és jó eseteben van egy közös metszetetek.)

Ezt az időszakot a pozitív torzítás időszakának nevezik. Azok az egyének, akik az énhatáraik megnyitására képesek, de autonómiára nem, azok ezt az időszakot szeretik a legjobban, és ebben meg is maradnának. Individuációs fejlődésük valahol elakadt. Félnek attól, hogy elhagyják őket, ezért a teljes autonómiáját feladja. Ezekben a kapcsolatokban a legjellemzőbb a passzív-reaktív kommunikáció.

• Differencializálódás szakasza

A szimbiózisból kiszakadnak az egyének és újra az autonómiájuk lesz a hangsúlyosabb. Ezek természetesen csak vita- nem veszekedés!- és egyezkedés által valósulhatnak meg. Sok esetben ilyenkor szakítanak a párok, mert nem hajlandóak dolgozni egymásért magukon.

Kihangsúlyozódnak a különbségek, a negatív érzelmek. Megjelenik a bűntudat, a harag vagy a szomorúság.

Ez a szakasz mutatja meg, hogy a párkapcsolat mennyiben terhelhető, egyáltalán a két egyén képes-e együttműködni. Ez a differenciálódás egy teljesen normális és természetes folyamat.

Én csak úgy hívom ezt, hogy promo időszak vége😆

Elakadás abban az esetben van, ha az egyik egyén fúzionálni, míg a másik differenciálódni akarna. A másik probléma még ebben a szakaszban az lehet, ha hatalmi harcként tekintik ezt a kapcsolatban lévő tagok. Nem figyelnek arra, hogy mi a másik igénye, a szerepeket valahogy le kell osztani.

Pozitív végkimenetelre akkor van lehetőség, ha a felek észreveszik a másik változik, a különbségek által van lehetőség gyarapodásra. Ügyelni kell a viták során, hogy ne menjen át személyeskedésbe.

• Gyakorlás

Igény támad arra, hogy a külvilágtól pozitív visszajelzéseket kapjanak, a világ mércéje által is megmérettessék magukat. Ebben a szakaszban a saját igények válnak dominánssá. Fontos tudni, hogy ezt egy jól működő, biztonságos háttérrel rendelkező kapcsolatban kivitelezhető. Elakadás akkor jelentkezik itt is, ha a pár egyik tagja szimbiózisból nem akar kilépni.

• Újraközeledés szakasza

Talán az egyik legbefolyásosabb szakasz. Itt a külvilággal folytatott harc és a megmérettetés után újra a kapcsolatban lelik örömüket a párok. Az önkifejezést a párkapcsolatban találják meg. Kialakul az egyensúly a kapcsolat és az individuum között. Ez a jövőképet jelentősen befolyásolja.

• Érett kapcsolat

Előző szakaszok eredménye, ebben már az intimitás, a közelség-távolság szabályozása mindkét fél számára stabil és kielégítő.

A párkapcsolati szakaszok után eljutunk egy komolyabb szakaszhoz, amikor családdá fejlődik egy kapcsolat.

Ez sem egy automatikusan kialakuló folyamat. A családi élet természetes velejárói azok, hogy adódnak olyan események, amik teljesen felborítják a családi egyensúlyt, viszonyokat átrendeződésre kényszerítik.

Nézzük a szakaszokat.

• Újonnan házasodott pár családja

A legelső krízishelyzet a házasságkötés utáni időszak. Ez egy teljesen új szerepet kijelölő helyzet, új normákat helyez kilátásba. Külső-belső keret kialakítása szükséges ahhoz, hogy családdá tudjanak válni. Az összehangolódást, az összecsiszolódást hátráltatják a megoldatlan lakáskörülmények, a munkatempó. Rövidülhetnek az egymással töltött időszakok, ami hosszútávon nem kedvez a párnak.

Ha az első gyerek az összecsiszolódás időszakában érkezik, vagy éppen ez ad okot a házasságkötésre, akkor ez a szakasz lerövidülhet, és újabb kríziseket szülhet.

Hazánkban az első gyerek születése 49 %-ban a házasságkötés első évében, átlagosan pedig másfél éven belül születik.

• Gyermeket váró család és csecsemőt nevelő család

Ez egy ragasztó ciklus, ez az egyik legörömtelibb szakasz. Vannak benne nehézségek, a szülői identitásnak ki kell alakulnia, a férj elveszti kizárólagos szerepét a felesége életében, a diádikus kapcsolat triáddá alakul. Ez igényel egyfajta átrendeződést, de alapvetően, kívánt terhesség esetén mégis a legszebb időszak.

• Az 1-3 éves gyermeket nevelő család

A család ebben a szakaszban újra mozgékonnyá válik. A gyerek beszédkészsége, mozgásfejlődése elindul, elkezdi felfedezni a világot, ezáltal a család is nyitottabbá válik. A családban az anya szerepe felértékelődik, megerősödik, a gyerekhez rajta keresztül vezet az út. A személye azonban kettős, a család és az otthon köré összpontosul a figyelme, ugyanakkor egzisztenciálisan és érzelmileg kiszolgáltatott.

• 3-6 éves gyereket nevelő családok

Ez már különbözik a többi szakasztól, mert a gyerek intézményes nevelés keretei közé kerül, az anya visszamegy dolgozni, újra a külvilág felé nyit, és munkájában sikereket érhet el.

Ambivalens érzések foghatják el az anyát ebben az időszakban, mert ha nincs egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban, akkor az otthoni teendők is rá hárulnak. A munka, a gyereknevelés, a házimunkák, ezek nehézségeivel találja szemben magát, míg a külvilágban sikereket ér el. Fontos, hogy figyeljünk egymásra ilyenkor, illetve a jelekre, mert könnyen szerepkonfliktus alakulhat ki. Hol anyaként, hol háziasszonyként, hol a dolgozó nőnek akar megfelelni. Úgy szoktam mondani, hogy hiába nagy a bull, egy kofferrel egy lóra lehet felülni. Tehát, elégedetlenséget szül, önmagával és a helyzetével kapcsolatban, ez pedig egy lavinát tud beindítani, elég mély gödörbe tudja lerántani. Nyílt konfliktusok jellemzőek, a férj szerepe is átértékelődik, nagyjából ugyanezek jellemzőek férfi oldalról is, mint a női. A legfontosabb a kommunikáció, szintén, és az érzelmi intelligencia, tehát az EQ. Senki nem jós, nem gondolatolvasó, hogy kitalálja a problémákat. Szedd össze magad és nyugodtan ülj le, beszéljétek meg. Semmi más nem fog eredményre vezetni.

• 6-12 éves gyereket nevelő család

Az iskolakezdés körül zajlanak az események, teljesen átértékelődik a szülő-gyerek kapcsolat. Változik a szülők és a külvilág közötti kapcsolat is, ez már oviban is elkezdődik ugyan, de nincs ekkora hatással a szülőkre. A gyerek iskolai sikere a szülőpár sikerét erősíti. A látenciaszakaszban a gyerek viszonya is megváltozik a külvilággal, titkolóznak, információt gyűjtenek, gyűjtögetnek, nagy barátkozások kora ez.

A legjobban ezt a korosztályt lehet vizsgálni a szülő-szülő és gyerek-szülő kapcsolatban. Ha a gyerek szülő kapcsolatban feszültség van, akkor szinte biztos, hogy a szülők közötti kapcsolat csapódik le. A gyerekhez nincs már se kedvük, se energiájuk egy viharos, instabil párkapcsolat mellett. A gyerek fejlődésébe ez beavatkozik, pedig ilyenkor lehet a legjobban szociálisan érzékenyíteni, vagy megakadályozni azt, hogy bántalmazó/bántalmazott legyen.

• Serdülőt nevelő család

Az igazi krízishelyzet. A serdülőnek folyamatosan nő az autonómigénye, identitása formálódik. A szülőket is arra készteti, hogy alkalmazkodjanak az új helyzethez. A szülőknél ilyenkor jelentkezik egy kapuzárási pánik, felismerik az idő múlását, elszalasztott lehetőségeket felismerve, pánikszerűen menekülnek új kapcsolatokba. Esetenként új házasságba. A háttérben a félelem és a bizonyítási vágy áll. Bizonyítani akar a külvilágnak és magának is, hogy még mindig vonzó. Én ezt csak úgy hívom, titokban, magunk között: Én vagyok a legszebb sonka a hentesnél!

Az utolsó esélyét látja abban, hogy ki merjen lépni, egy számára ellaposodottnak hitt, kihűlt kapcsolatból.

A pánik kivétel nélkül mindenkinél jelentkezik, nincs kivétel. A kimenetele attól függ, hogy a háztartási kapcsolat milyen mély, a személyek érettségétől, látott/hozott mintáktól.

• Fiatal felnőttet kibocsátó család

A posztmodern társadalmakban kezd egy új szakasz beékelődni, ugyanis a fiatal felnőtt még sokáig a szüleivel marad, velük él, ami elég sok indulatot szül.

Egyrészt, szerintem, ameddig nem képes a mamahotelt/papahotelt elhagyni egy egyén, nem lesz sem önálló, sem érzelmileg levált a szüleitől. Akarva-akaratlanul is egy függőségi viszony van ilyenkor.

Másrészt a szülőknek, amikor a gyerek kirepül, egy újfajta szabadság veszi kezdetét. Fel tudják eleveníteni a régi terveiket, sok esetben meg is valósítják őket. Ha a gyerek nem repül ki, tolódik a ,,szabadságérzet".

Ezt a sajátos életszakaszt posztadoleszcenciának hívják.

A veszélyzóna ebben az esetben az, ha a gyerek kirepülése után a kapcsolat üressége nyilvánvalóvá válik. Itt is két opció van, vagy rendezik, vagy felbontják a kapcsolatot.

• Magára maradt, még aktív szülők családja

Többnyire az 50 év körüli szülőket érinti, a krízisek a változókor körül jelennek meg. A szerepek megint átalakulnak, inkább nagyszülői szerepkör betöltése van jelen. A szülők szembesülnek az addig megtett útjukkal, a terveik és azok megvalósításával, hogyan nevelték a gyerekeiket, hogyan alakult a házastársi kapcsolatuk. A sok kudarc egy integritásválásgot alakíthat ki, ami abban jelenik meg, hogy a hibák helyrehozására már nincs ideje.

• Inaktív, idős házaspár családja

Az időskor változásai pszichoszociális krízist eredményezhetnek. Testben és lélekben is változás áll be, nyugdíjas korban az egzisztenciális kiszolgáltatottság érzés üti fel a fejét. Megváltozik a társadalmi és szociális szerep, ezek önértékelési problémákhoz vezethetnek.

Újra előjönnek a szeparációs félelmek, szoronganak az egyedülléttől. Főleg azért, mert ebben a korban már nem a válás, kapcsolat felbontása jellemző, hanem szembe találkoznak a halállal, a megözvegyüléssel. Viszont, ha egy támogató környezet veszi körül, akkor könnyebben megbirkóznak ezzel a helyzettel.

Azt hiszem, a kapcsolatok fejlődési szakaszait áttekintve, életed legnagyobb projektje a család, családdá válás. Nem véletlenül szoronganak ettől annyian. Egyre több nővel találkozom, akik nem szeretnének gyereket, mert félnek a kiszolgáltatottságtól, a másik fél reakcióitól. Nem akarnak egzisztenciális válságot, sem ,,évekigcsúnya" külsőt.

Szerintem három gócpontot kell túlélni, mint láttuk, a házasságkötés első egy két évében az elsőt, aztán az első gyerek születésekor a másodikat, majd aztán valahogy meg kell ugrani a kapuzárási pánikot.

Én azt gondolom, jelenleg, hogy megértem a férfi és női oldalt is.

Kutatásaim során ugyanazok a válaszok jöttek ki mind férfi, mind női oldalról. A férfiak félnek, hogy ATM-et lát a nő, ha pedig nem elég tehetős, akkor azon retteg, hogy fogja eltartani a családját, hiszen a nő ki fog esni a keresetből.

A nők pedig félnek a kiszolgáltatottságtól, az egzisztenciális és érzelmi megrekedéstől, szoronganak a testük miatt is.

Ezért mondom mindig, hogy a családot nem lehet érdekalapon kezelni. Hiába az aranyásók, mind férfi, mind női- de valljuk be, inkább női oldalról jellemzőbb- halálra van ítélve. Ami számomra döbbenet, hogy egy gyerek sosem kérte azt, hogy megszülessen és mégis ő sérül. Majd pillogva, tátikázva nézzük a híradót és olvassuk az újságot, hogy megölte, feldarabolta, elásta, kinyomta a szemét, leöntötte savval és sorolhatnám. Sok minden nem médiakompatibilis, de borzasztó, miket és milyen indíttatásból tudnak elkövetni egyének. Egyik gyerek sem születik gonosznak, előítéletesnek, bármilyennek, a szülők/egyéb szocális ágensek teszik őt olyanná, amilyen felnőtt korában lesz. Ő nem csomagolt össze, és állt a kapuban csecsemőkorában, hogy mától itt lakom, sziasztok. Ez mindig két ember döntése. Nem sérülhet azért egy gyerek, mert két felnőtt ember képtelen volt felelősségteljesen dönteni. És ez akkor csak a lavina eleje...

Nem felmentem azokat, akik bűncselekményeket követnek el, de ha kinyitjuk a szemünket, látunk is és nem csak nézünk, akkor elcsodálkozom, hogy csak ennyi a ,,baj" szociálisan (is). Döbbenet.

Azért tartom fontosnak összességében, egészében látni a szakaszokat, a fejlődéseket, mert innen ,,gyógyíthatóak" a kórtanok. Későbbiekben óriási segítség, mankó egy profilozásban, vagy egy adott személy problémáinak segítésénél.

Én személy szerint szorongok attól, hogy vajon jó családanya leszek-e egyszer? Vajon mit adok útravalóul? Tudok-e majd jól szeretni? Képes leszek vajon megállni a helyem majd, mint nő, mint anya, mint feleség, mint szerető, mint dolgozó nő? Egyáltalán kell-e a tökéletességet hajszolni? Egyáltalán mi a tökéletes?

Minden kérdéskörnek az a vége, hogy meg kell beszélni a másik féllel, neki milyen igényei vannak, mik fontosak, és ha ezeket szem előtt tartjuk, konszenzusra jutunk, akkor nem lesz gond, tényleg csak a halál vet véget a kapcsolatnak.

Tapasztalatokat, észrevételeket, történeteket továbbra is küldhettek. Traumákat is szívesen várom. (Minden név nélkül, anonim módon van kezelve, ne szorongjatok. 😎 )